2013. november 28., csütörtök

Pályázunk!

Egyesületünk Ön Dönt kiírásba leadott pályázatát elfogadták.
A közösségi kártyával vásárolva lehet szavazni a Szuper és a Merkúr üzletekben. Vásárlás után a kasszaszalag hátára rá kell írni a civil szervezet azonosítószámát, (amely a plakáton szerepel) 
2. Elek Apó Unokái Egyesület 
és odaadni a pénztárosnak. Hangsúlyozzuk, hogy a közösségi kártyát használni, szavazni a Tábor negyedi Szuper Horizont és a Bethlen negyedi Merkúr üzletben is lehet. 
A szavazás időtartama: november 30 – december 12.
A szabályzat szerint érvénytelenek azok a szavazatok, amelyek az egyszeri vásárlást több kasszaszalagra bontják.

2013. november 6., szerda

2o13. november 8. - Szimpózium

Idén első alkalommal szervezte meg az Elek Apó Unokái Egyesület, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum és Hargita Megye Tanfelügyelősége a Tanügyminisztérium partnerségével együtt a Regionális Szimpóziumot romániai, magyar tannyelvű iskolákban oktató tanítók számára. A szimpózium témája Benedek Elek meséi – kooperatív, interaktív tanulási, tanítási technikák.

A rendezvény nagy érdeklődésnek örvendett, Erdély-szerte 42 tanító kolléga jelentkezett 33 tudományos szakdolgozattal a felhívásra. Ezeket a szervezők elektronikus könyv formájában, ISBN-számmal ellátott kiadványban összegyűjtötték és kiadták.

A rendezvény hiánypótló, célja egy tudományos- módszertani gyűjtemény létrehozása, az alsó tagozaton dolgozó pedagógusok eszme-és tapasztalatcseréje volt, amely hozzásegíti a pedagógusokat a tanítási órák színesebbé, változatosabbá tételéhez, az oktató-nevelői munka minőségének növeléséhez – tájékoztattak a főszervezők: Demeter Magda és Vass Ágota, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum tanítónői.

A november 8-án lezajlott rendezvény után bátran és büszkén mondhatjuk, hogy ezidáig egyedülálló törekvésünk elérte a célját- összegeztek a főszervezők. Közel száz érdeklődő – többnyire pedagógusok, de civil résztvevők is – jelent meg az előadássorozaton.

Bálint Mihály, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum igazgatója köszöntötte a rendezvény résztvevőit, majd a hét előadás után dr. Péter Lilla, A Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa tartott szakmai összefoglalót a tanítóságnak, végül Porcshe Éva szaktanfelügyelő, Hargita Megye Tanfelügyelőségének képviseletében értékelte a szimpóziumot. A szakmai bemutatásokat a Benedek Elek Pedagógiai Líceim kis- és nagy diákjainak előadásai színesítették.

A visszajelzések, a nagy számú érdeklődő bizonyította, hogy a rendezvényre nagy igény van, az erdélyi magyar tanítóknak szükségük van az olyan lehetőségekre, amelyeken megismerhetik egymás szakmai munkáit, ahol tapasztalatokat oszthatnak meg egymással, új ötleteket, módszereket gyűjtehetnek saját munkájuk hatékonyabbá tételéhez. A szervezőknek jövőben is szándékukban áll folytatni kezdeményezésüket, és megszervezni a II. Regionális Szimpóziumot.

A szervezők külön köszönetet mondanak a Benedek Elek Pedagógiai Líceum tanítóságának, akiknek fáradtságot nem ismerő segítsége nélkül a rendezvény megvalósítása nem lehetett volna ilyen sikeres.

A rendezvényt támogatta a Merkúr üzletlánc, a Fruzsi-Csoki, a Frieske Pan és az Ldesign, ezúton is köszönik a szervezők.

A tájékoztatót készítette: Sebestyén Klára, tanítónő (B.E.P.L., Székelyudvarhely)
 




További képek ITT.